"A komoly üzleti döntések még mindig a futballpályákon, a szivarszobákban vagy a vadászatokon születnek"

Nem igazán tud egyensúlyba kerülni a női-férfi vezetők aránya Magyarországon, a nőknek egyrészt többet kell teljesítenie az elismerésért, másrészt az sem segíti elő az egyenlőséget, hogy itthon a komoly üzleti döntések még mindig inkább a futballpályákon, a szivarszobákban vagy a vadászatokon születnek - véli azoknak a kis-, és középvállalati vezetőknek az 50%-a, akiket az MVÜK megkérdezett egy felmérésében. A nemi egyenlőtlenségek jobb feltárása érdekében a készített felmérést 221 szenior vezető töltötte ki, ebből kiderült például, hogy az elmúlt 3 évben a vállalatok nagy részében alig változott a női vezetők aránya, illetve, hogy a bérezésben is érződik a különbség. Az Eurostat adatai alapján óránként 17,3%-kal kevesebbet keresnek a nők Magyarországon, mint a férfiak. Vagyis akár azt is mondhatnánk, hogy novembertől decemberig a nők ingyen dolgoznak a férfi kollégákhoz képest.

Komoly versenyképességi hátrány fenyegeti Magyarországot - A nők kezében a megoldás

Komoly versenyképességi hátrány fenyegeti Magyarországot - A nők kezében a megoldás

A technológiai szektor a világon az egyik leginnovatívabb, folyamatosan fejlődő terület, ahol a fizetések is kiemelkedőek. Magyarországon ennek ellenére 20 év alatt 10 százalékponttal esett vissza az informatika szakon tanuló nők aránya. Európai szinten jóval kevesebb nő választja a mérnöki, természettudományos és informatikai pályát, mint férfi. 2027-re az EU-ban több millió munkavállaló fog hiányozni csak a tech szektorból. Mi szükséges a helyzet megoldásához? Miért alakul gyatrábban a női munkavállalói arány pl. az IT területen? - Ezekre a kérdésekre kereste a választ az Egyenlítő Alapítvány kutatása. Az egyértelmű, hogy amennyiben nem történik célzott intézkedés a női hallgatók arányának a növelésére, amely segíti a munkaerőpiaci arányok elmozdulását, Magyarország jelentős gazdasági és versenyképességi hátrányba kerül. Nagyon fontos megértenünk a fiatal generáció igényeit - ezért is szervezzük meg november 9-én a Gen Z Fest/ Green rendezvényünket, amely ezúttal a jövő munkahelyeinek kérdéseit fenntarthatósági nézőpontból veszi elő.

Extrém kevés a női felsővezető Magyarországon, és ennek a GDP látja a kárát

Extrém kevés a női felsővezető Magyarországon, és ennek a GDP látja a kárát

A közép-európai régióban Magyarországon van a legkevesebb felsővezető a cégek menedzsmentjében, de az oktatás, a közigazgatás és a politika területén is utolsó helyen kullog az ország. A kisebb mértékben, de egész Európára jellemző jelenség nem csak az esélyegyenlőség szempontjából jelent problémát, hanem gazdasági hátrányokkal is jár, egyes felmérések szerint a több női felsővezetőt foglalkoztató cégek akár 25 százalékkal is nyereségesebbek is lehetnek. Az Európai Parlament felismerte a problémát, és új irányelvének megfelelően 2026-tól nagyobb szerepet kell szánni a női felsővezetőknek a vállalatok irányításában.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Bármikor beleroppanhat Oroszország a háborúba, ha a Nyugat enged a riválisának
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.